Rólunk

Vezető cég 7 éve

Kis Gergely vagyok, a Thermo Silver Kft. cégvezetője. Immár több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem. Eme hosszú idő alatt a szaktudásom folyamatos tökéletesítésén fáradoztam, melynek eredményeként alapítottam meg a saját vállalkozásomat.
Cégünk megalakulásakor, 2015-ben elhatároztuk, hogy az épületgépészet terén kiemelkedő, teljes körű szolgáltatást nyújtsunk, mind az intézmények, mind a különböző nagyságú vállalkozások, mind pedig a magánszemélyek számára hazánk teljes területén, de akár az ország határain túl is.

Miért mi?

Épületgépészeti tevékenységünk közül kiemelkedő tudással és hosszú távú tapasztalattal rendelkezünk a légtechnikai (szellőzés technikai, klímatechnikai) rendszerek kialakításában, szerelésében, gyártásában és karbantartásában.
A légtechnika speciális területeit is felöleli a szaktudásunk, ami por-technológiai elszívó-rendszerek ipari területen való alkalmazásában is megnyilvánul. Emellett cégünk vállalja teljes körű víz-gáz-fűtés-hűtés, fan coil rendszerek tervezését, kiépítését, valamint nagyobb épületek, családi házak hővisszanyerő rendszereinek teljeskörű kivitelezését is.
 

Beszéljenek a számok

10féle

alkalmazott terület épületgépészetben

100+

elégedett ügyfél

Amit mi kínálni tudunk

Cégünk filozófiája, hogy megbízóinkkal szoros és hosszú távú együttműködést alakítsunk ki, hogy mindig számíthassanak ránk, a szakmai hozzáértésünkre, tanácsainkra
Maximálisan igyekszünk kiszolgálni megbízóink igényeit, amely a hosszú és tartós munkakapcsolat záloga.

Minőségi munka

Pontos, precíz, megbízható munkavégzs

Technológia

A kivitelezés területén szerzett tudásunkat, folyamatosan bővítjük a legújabb technológiák alkalmazásához.

Garancia

Munkánkr garanciát vállalunk.

Referenciák

Számos nagyvállalat és cég generál kivitelezését végeztük el.

Néhány vélemény

Rólunk

Nagyon sokrétű vállalkozás, légtechnika, klíma, hőszivattyú ...stb.Gyors, pontos árajánlat, segítőkész kollégák.Bármilyen kérdéssel fordulok hozzájuk, mindig hozzáértő, szakszerű választ kapok.

Bodnár Sándor

Fényirány 2010 Kft.

Fiatal lendületes csapat, akik rugalmasan állnak a megrendelőhöz és amiben tudnak segítenek. Ezeken felül betartják a teljesítési határidőket és I. osztályú munkát végeznek.

Orosz Gábor

D-Gesztor Kft.

A Thermo Silver Kft. 2020. októberétől partnerünk, mint épületgépész kivitelező cég.A „KIS” Szerelő és Kereskedelmi Kft. a szerződött munkák kivitelezésével teljes egészében megvolt elégedve.Nagyra értékeljük a rugalmasságukat, precíz munkavégzésüket továbbá kiemeljük, hogy ez idáig a Vállalkozó megfelelt a cégünk által előírt belső audit, illetve külső audit kritériumoknak.A fentiek figyelembe vételével szívesen ajánljuk a Thermo Silver Kft-t, mint Épületgépész kivitelező céget.

Lippai Attila

KIS Szerelő és Kereskedő Kft. - ügyvezető